Két napotok maradt: ha ezt elszalasztjátok, bukjátok a felvételit

Hétfőig és kizárólag elektronikus úton nyújthatjátok be pótfelvételi kérelmet, ha az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy az idén nem jelentkeztetek felsőoktatási intézménybe. A pótfelvételi eljárásban egyetlen intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni.

  • Eduline
Shutterstock

A pótfelvételi során kizárólag önköltséges képzések indulnak, ez alól kivételt jelentenek a magyar egyetemek, főiskolák határon túli képzései, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései. Az eljárás díja 5 ezer forint, amelyet szintén augusztus 10. éjfélig kell befizetni.

Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorban mesterképzésekben - felvételi vizsgát írnak elő, akkor azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik és közlik az időpontját is. Az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívólevelet általában nem küldenek.

A pótfelvételi keretében meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án meghatározottnál, ha a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál (alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280, felsőoktatási szakképzésen 240, mesterképzésen 50), ha a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.

A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 26-án hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetése után a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.