A nap kérdése: mikor lehet beiratkozni a keresztféléves szakokra?

Csütörtök délután nyilvánosságra hozták a 2013-as keresztféléves felvételi ponthatárai - kitől kaphatnak információt a felvett hallgatók? Mikor lehet beiratkozni? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.

  • Eduline
Fazekas István

Februárban kezdem a mesterszakot, a keresztféléves ponthatárok alapján bejutottam állami ösztöndíjas képzésre. Az első szemeszter februárban kezdődik, de egyelőre semmit nem tudok az óráimról és a beiratkozásról. Kitől kérhetek információt?

Attól az egyetemtől, főiskolától kapsz majd levelet, ahova felvettek: a levél tartalmazni fogja a felvételről szóló határozatot, valamint a beiratkozással kapcsolatos információkat. Az órákat a beiratkozás után veheted fel, a tanegységekről személyesen, az adott intézmény tanulmányi hivatalában is érdeklődhetsz. A 2013-as keresztféléves felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket, a mesterszakos ponthatárokat itt, az alapszakosokat pedig itt nézhetitek meg.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.