Emelt szinten érettségiztek matekból? Erre számíthattok idén a vizsgákon

Kedden több tízezer diák érettségizik matekból, bőven lesznek olyanok is, akik emelt szinte vizsgáznak majd - összefoglaltuk, milyen feladatokra számíthatnak, mennyi időt kapnak az esszé megírására, és milyenek a pontszámítási szabályok.

  • Eduline
pixabay

Hogyan épül fel az írásbeli?

Emelt szinten az írásbeli rész ugyanúgy, ahogy középszinten is két részből áll. A feladatsor feladatainak 30-40%-a szöveges, a hétköznapi élethelyzetekhez kapcsolódó, modellalkotást igénylő feladat.

Itt találjátok a középszintű matekérettségi, itt pedig az emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldását.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.

Alapvetően korrekt feladatokat kaptak az érettségizők matekból.

Ilyen témakörökről kaptak feladatokat a diákok a középszintű matekérettségi első, 45 perces részében.

Magabiztos függvénytáblázat-használattal meg lehet szerezni a kettest a középszintű matekérettségin.

Az I. részfeladatsor négy feladatból áll. Ezek egyszerűbb feladatok, többnyire a középszintű követelmények ismeretében is megoldhatók. A négy feladat közül legalább három több részkérdést is tartalmaz.

A II. részfeladatsor öt, egyenként 16 pontértékű feladatból áll. Ezek közül legalább kettőben a gyakorlati életben előforduló szituációból származik a probléma, így a megoldáshoz a szöveget le kell fordítania a matematika nyelvére majd a kapott eredményeket az eredeti probléma szempontjából értelmezve kell leírni. Ebben a feladatrészben öt feladatból négyet kell kiválasztani, megoldani, és csak ez a négy értékelhető. A feladatok több részkérdést tartalmaznak, és általában több témakör ismeretanyagára támaszkodnak.

Mennyi időtök lesz a megoldásra?

A feladatok megoldására összesen 240 percetek lesz majd. A szóbelire emelt szinten pedig összesen 20 percetek lesz.

Hány pontot lehet szerezni az írásbelin?

Az első részért 51, a második részért 64 pontot kaphattok. A szóbeli vizsgarész 35 pontot ér.

Itt vannak a 2018-as érettségi tételei matematikából

Nyilvánosságra hozta a 2018-as emelt szintű matekérettségi tételsorát az Oktatási Hivatal.

Milyen témakörök várhatóak az írásbelin?

  • Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok 20%
  • Számelmélet, algebra 25%
  • Függvények, az analízis elemei 20%
  • Geometria, koordinátageometria, trigonometria 20%
  • Valószínűség-számítás, statisztika 15%
Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Milyen segédeszközöket használhattok az írásbelin?

Függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többféle is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót és szögmérőt. Ezeket a vizsga során nektek kell bisztosítanotok magatoknak, és a vizsga alatt egymás között nem cserélhetitek ki őket.

Milyen lesz a szóbeli vizsgarész?

Az emelt szintű szóbeli vizsga központi tételsor alapján zajlik. A tételt önállóan kell kifejtenetek. Közbekérdezni csak akkor lehet, ha teljesen helytelen úton indultatok el vagy nyilvánvaló, hogy elakadtok.

Vizsgázónként szükséges segédeszköz a tételsorban szereplő feladatokhoz kapcsolódó összefüggéseket tartalmazó képlettár, melyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít, továbbá szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, melyekről nektek kell gondoskodni.

Milyen tételek lesznek az érettségin?

Itt elolvashatjátok a tételek teljes listáját.

Hogyan zajlik az értékelés a szóbelin?

Összesen 35 pontot kaphattok, amiből 10 a felelet tartalmi összetételére és felépítésének szerkezetére jár. A feleletben szereplő, a témához illő definíció helyes kimondásáért 2 pontot kaphattok, a témához illő tétel helyes kimondásáért és bizonyításáért pedig 6 pontot. A kitűzött feladat helyes megoldásáért 8 pont jár. Ezeken felül 4 pontot kaphattok az alkalmazások ismertetéséért és 5 pontot a matematikai nyelvhasználatért, kommunikációs készségért.

4-est, 5-öst szeretnék a matek érettségin!

Online képzés célja: Sikeres középszintű matematika érettségi | | Általános- és középiskola , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen

13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását. A középszintű matekérettségi első, rövid kérdésekből álló részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg. A második rész - kötelezően megoldandó - feladatainak megoldásait innen tölthetitek le. A három választható feladat megoldása: 16-os feladat, 17-es feladat, 18-as feladat.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.