Friss infók a duális képzésről: ezeknél a vállalatoknál dolgozhattok

Idén először jelentkezhettek duális formában induló szakokra, a felvételi tájékoztató kiegészítéséből pedig fontos információkat szerezhettek.

  • Eduline
Stiller Ákos

Szeptembertől öt területen - műszaki, informatikai, agrár, természettudomány és gazdaságtudományok - indítanak duális képzéseket, melyek lényege, hogy a gyakorlati képzés a felsőoktatási intézménnyel szerződésben álló vállalatnál zajlik. A 48 hetes tanév felét, a hagyományosnak megfelelő képzési időt a felsőoktatási intézményben, a többit a vállalatnál töltitek, cserébe a teljes képzés ideje alatt fizetést kaptok. Azt, hogy egy szak a hagyományos mellett indul-e duális formában is, a Felvi.hu-n, az egyetemek, főiskolák meghirdetett szakjai mellett, lábjegyzetben olvashatjátok.

Ha duális képzésre jelentkeztek, a megadott lehetőségek közül ki kell választanotok egy vagy több olyan vállalati partnert, ahol szívesen töltenétek a gyakorlati képzés idejét. Van olyan intézmény, ahol egy szakon csak két-három cég közül választhattok, de olyan is, ahol tizenöt céggel kötöttek megállapodást. A teljes listát itt nézhetitek meg.

A felvételi ilyenkor két, egymással párhuzamosan zajló szakaszból áll. Az általános felvételi eljárás ugyanúgy működik, mint a hagyományos szakok esetében, ez egészül ki egy vállalati felvételivel, ami az általatok kiválasztott cégnél vagy cégeknél, a saját honlapjukon feltüntetett tájékoztató szerint zajlik. A vállalati felvételi eredményét még a ponthatárhúzás előtt, legkésőbb július 3-ig megtudjátok, így ennek tudatában még lesz lehetőségetek sorrendmódosításra. A duális képzésekre való jelentkezésről itt olvashattok bővebben, a 2015-ös felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.