Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Május 31-én nézhetik meg a kijavított vizsgalapjukat azok, akik kormányhivatalban jelentkeztek érettségire.
Ha megyei vagy fővárosi kormányhivatalokban érettségire jelentkezett - ők, akik már nem rendelkeznek tanulói jogviszonnyal középfokú intézménben - május 31-én tekinthetik meg az íársbeli vizsgalapjukat.
Ehhez fel kell menni az Oktatási Hivatal honlapjára, ahol ki kell választani azt a kormányhivatalt, amelyiknél jelentkeztetek.
Ezután automatikusan letölt egy excel dokumentumot, ebben pedig szerepel az iskola neve, ahol vizsgát tettél, és az ennek megfelelő betekintés helyszíne is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.