Folytatódnak a vizsgák, ma fizikaérettségi lesz

Mire kell számítani az érettségi harmadik hetének első napján?

  • Eduline

Középszinten 120, emelt szinten 240 percetek van a feladatsor megoldására, amiért középszinten maximálisan 90 pontot, emelten pedig 100 pontot kaphattok, a júniusi szóbeli pedig 60, illetve 50 pontot ér. A középszintű feladatsor két, az emelt szintű három részből áll, de mindkét esetben egyszerre kapjátok meg a teljes anyagot, így a megoldás sorrendjét ti döntitek el, és az egyes feladatokra szánt időt is szabadon oszthatjátok be.

Középszinten az első, feleletválasztós kérdéssorért 40 pont jár, a második, összetett feladatokból álló részért pedig 50. Az első részben 20 kérdés lesz, nagyjából 25-25 százalékban mechanika és elektromágnesesség, 20-20 százalékban hőtan, illetve atom- és magfizika, 10 százalékban pedig gravitáció és csillagászat témakörben. A második rész négy hosszú feladatot tartalmaz, ebből hármat kell megoldanotok, a két utolsó közül ugyanis választhattok. Az elmúlt évek középszintű feladatsorait és a megoldásokat itt találjátok.

Emelt szinten a feleletválasztós kérdéssor 15 kérdést tartalmaz, és 30 pontot ér, a második rész, az esszé feladat - ahol három témakörből választhattok - 23 pontot, amelyből 5 pont a nyelvhelyességért és a szöveg szerkezetéért jár. A harmadik, összetett feladatokat tartalmazó rész pedig 47 pontot. Utóbbinál - a középszinttel ellentétben - mind a négy hosszú feladatot meg kell oldanotok.

Függvénytáblázatot és számológépet a közép- és az emelt szintű vizsgára is vihettek, számológépből azonban csak olyat engedélyeznem, amely szöveges megoldások tárolására és megjelenítésére nem alkalmas. A szóbeli tételeit itt találjátok.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.