Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szaktanár szerint hangsúlyt kaptak a hétköznapi, megtapasztalható példák az idei feladatsorban.

Az elmúlt évek átlagától és a korábban megszokott feladatok típusától nem tért el az idei középszintű fizika érettségi - véli Horváth Ferenc, a fővárosi Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnázium szaktanára. Az első szakaszban a rövid tesztkérdések között visszaköszöntek a hétköznapok fizikai jelenségei, a főzőlap, a leengedett labda nyomása. Tévhiedelmeket is meg kellett cáfolni, klasszikusan ilyen volt a 2 és az 1 kilogrammos kő gyorsulásának megállapítása.
A kinetikát hiányolta Horváth az idei feladatlapokból, de a hőtan és a termodinamika mellett a többi - várható - témakör is szerepelt. Egy trükkös feladatot is kiemelt, mikor a legkisebb Föld-Hold távolság idejét kellett meghatározni. Bár ezt nem tanulják a diákok, de a Hold keringését igen, ez alapján pedig kalkulálható volt.
A második szakaszban az elméleti kérdésekre esszészerű válasz volt adható, többek között téma volt Kepler törvénye a bolygók és az üstökösök mozgásáról, de a sarki fényről is számot kellett adjanak a vizsgázók. A szokásos fizikai számítási feladat sem tért el a korábbiaktól, a szokottak szerint grafikont is használniuk kellett a megoldáshoz a vizsgázóknak.
| Érettségi 2016 megoldások |
Középzsintű infó hivatalos megoldókulcsa Megjelent a középszintű német megoldása is Az angol érettségi hivatalos emelt és középszintű megoldásai A hivatalos töriérettségi megoldásai A töri emelt hivatalos megoldásai A matekérettségi középszint hivatalos megoldókulcsa Az emelt matek hivatalos megoldásai |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.