Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem árt gyorsan beszerezni a jelentkezési lapokat.

Ha javítani szeretnétek az érettségi eredményeteken, esetleg olyan vizsgát szeretnétek letenni, amire korábban nem került sor, de kellhet egy felsőoktatási felvételihez, akkor még jelentkezhettek az őszi érettségi időszakra.
Az őszi érettségi október 14-én kezdődik nemzetiségi nyelvvel és irodalommal. A magyar nyelv és irodalom vizsgák október 17-én., a matematika és a földrajz október 18-án, a történelem október 19-én, az angol nyelv október 20-án, az informatika október 21-én, a német nyelv pedig október 24-én lesz. Az írásbelik október 27-én zárulnak. Az őszi szóbeli vizsgákat november 10-14. között tartják emelt szinten, a középszintű vizsgákra november 21-25. között kerül sor.
A teljes táblázat elérhető az erről szóló rendelet 1. mellékletében.
A jelentkezési lapokat az vizsgákat szervező oktatási intézményekben kell kérnetek legkésőbb szeptember 5-ig. Az általánosan kevesebb számú őszi vizsgázó miatt csak az alábbi intézmények szerveznek vizsgákat - további részletek az Oktatási Hovatal oldalán találhatók.
| Intézmény neve | Település |
Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium Budapesti Műszaki Szakképzési CentrumBudapesti Gazdasági Szakképzési CentrumBudapesti Műszaki Szakképzési CentrumBudapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál GimnáziumBudapesti Gazdasági Szakképzési CentrumBudapesti Gazdasági Szakképzési CentrumBudapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és GimnáziumBudapesti Gépészeti Szakképzési CentrumBudapesti Gépészeti Szakképzési CentrumTamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi GimnáziumBudapesti Gépészeti Szakképzési CentrumBudapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános IskolaCorvin Mátyás Gimnázium és SzakközépiskolaPestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek GimnáziumaBudapesti Műszaki Szakképzési CentrumBudapesti Gazdasági Szakképzési CentrumBudapesti Komplex Szakképzési CentrumPécsi Leőwey Klára GimnáziumPécsi Szakképzési CentrumBajai Szakképzési CentrumKecskeméti Szakképzési CentrumKiskunfélegyházi Móra Ferenc GimnáziumKiskunhalasi Szakképzési CentrumBékéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és KollégiumBékéscsabai Szakképzési CentrumOrosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és KollégiumWesley János Családi Napközi, Óvoda, Általános Iskola, Szakképző Iskola és KollégiumSzent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző IskolaEncsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és KollégiumÓzdi Szakképzési CentrumSzalézi Szent Ferenc GimnáziumMIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző IskolaMiskolci Szakképzési CentrumMiskolci Zrínyi Ilona GimnáziumÓzdi Szakképzési CentrumSerényi Béla Mezőgazdasági Szakképző IskolaDr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános IskolaSzepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és KollégiumV. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Óvoda Szerencsi Szakképzési CentrumCsongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és KollégiumNémeth László Gimnázium, Általános IskolaSzegedi Deák Ferenc GimnáziumSzegedi Szakképzési CentrumDunaújvárosi Szakképzési CentrumCiszterci Szent István GimnáziumSzékesfehérvári Szakképzési CentrumGyőri Műszaki Szakképzési CentrumGyőri Szolgáltatási Szakképzési CentrumSoproni Szakképzési Centrum Debreceni Csokonai Vitéz Mihály GimnáziumDebreceni Szakképési CentrumEgri Szakképzési CentrumEgri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és KollégiumEgri Szakképzési CentrumEgri Szakképzési CentrumHatvani Bajza József Gimnázium és SzakközépiskolaEsztergomi Dobó Katalin GimnáziumTatabányai Szakképzési CentrumTatabányai Szakképzési CentrumTatabányai Szakképzési CentrumBárdos László GimnáziumTatabányai Szakképzési CentrumBalassagyarmati Balassi Bálint GimnáziumSalgótarjáni Szakképzési CentrumVáci Szakképzési Centrum Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági SzakközépiskolaGödöllői Török Ignác GimnáziumCeglédi Szakképzési CentrumÓcsai Bolyai János GimnáziumSzentendrei Móricz Zsigmond GimnáziumVáci Szakképzési Centrum Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvári Szakképzési CentrumKaposvári Szakképzési CentrumSiófoki Szakképzési CentrumDankó Pista Egységes Óvoda – Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium,Nyíregyházi Szakképzési Centrum Nyíregyházi Szakképzési CentrumKölcsey Ferenc Gimnázium és SzakközépiskolaLehel Vezér Gimnázium Szolnoki Műszaki Szakképzési CentrumSzolnoki Műszaki Szakképzési CentrumSzolnoki Szolgáltatási Szakképzési CentrumTiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és GimnáziumSzekszárdi Garay János GimnáziumSzekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános IskolaPremontrei Rendi Szent Norbert GimnáziumSzombathelyi Műszaki Szakképzési CentrumPápai Szakképzési CentrumSzéchenyi István Baptista Gimnázium és Szakképző IskolaLovassy László GimnáziumMedgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és KollégiumVeszprémi Szakképzési CentrumNagykanizsai Szakképzési CentrumZalaegerszegi Szakképzési Centrum | BudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestBudapestPécsPécsBajaKecskemétKiskunfélegyházaKiskunhalasBékéscsabaBékéscsabaOrosházaAbaújkérEdelényEncsKazincbarcikaKazincbarcikaMiskolcMiskolcMiskolcÓzdPutnokSajókazaSátoraljaújhelySátoraljaújhelyTokaj CsongrádHódmezővásárhelySzegedSzegedDunaújvárosSzékesfehérvárSzékesfehérvárGyőrGyőrSopronDebrecenDebrecenEgerEgerGyöngyösHatvanHatvanEsztergomEsztergomKomáromTataTatabányaTatabányaBalassagyarmatSalgótarjánAszódBudaörsGödöllőMonorÓcsaSzentendreVácKaposvárKaposvárKaposvárSiófokBiriNyíregyházaNyíregyházaVásárosnaményJászberénySzolnokSzolnokSzolnokSzolnokSzekszárdSzekszárdSzombathelySzombathelyPápaTapolcaVeszprémVeszprémVeszprém NagykanizsaZalaegerszeg |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).