Csak ezekből a tárgyakból tehettek emelt szintű érettségit tavasszal

Mutatjuk a listát.

  • Eduline
Túry Gergely

2017-ben emelt szintű érettségi csak olyan tárgyból tehető, amit valamely intézmény a felvételi eljárás során figyelembe vesz.

Ennek alapján az Oktatási Hivatal összeállította a tárgyak listáját, amit itt találtok.

A szakmai érettségi tárgyakról bővebben ebben a cikkünkben írtunk, a tavaszi vizsga időpontjairól pedig ebben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.