Átlagos feladatlapot kaptak a középszinten vizsgázók kémiából

A nekünk nyilatkozó szakértő szerint korrekt feladatlapot kaptak a középszinten vizsgázók.

  • Eduline
FAZ

Nem tartom nehéznek a feladatlapot, átlagosnak mondható - vázolta az eduline-nak a PTE-ÁOK ötödik évfolyamos hallgatója, az egyetem Szinapszis-mentora, oktató.

A hallgató elmondta, a középiskolai tematikából minden benne van a feladatok között, de mindenből a leggyakoribb esetekre kérdeztek rá.

Az esettanulmány tartalma izgalmas, ráadásul gyakorlatilag szimpla szövegértés, alap tárgyi tudással megoldható.

Bár a nyilatkoazó hallgató szerint szűkösnek tűnik a 120 perc, ugyanakkor a feladatok sem hosszúak, így akár még arra is lehet idő, hogy egyes részeknél hosszabban elgondolkodjanak a vizsgázók.

 

Kémiaérettségi: feladatsorok és megoldások elsőként itt!

Péntek reggel a közép- és emelt szintű kémiaérettségivel folytatódik az idei érettségi szezon - nálunk ma is mindent megtaláltok, beszámolunk a feladatokról, tanárokat és diákokat kérdezünk a vizsgáról, és persze jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A kémia érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának.

Emelt szintű kémia érettségi felkészítő

Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű kémia érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.