Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az élő és holtnyelvek mellett művészeti és természettudományos érettségik következnek a héten.
Hétfőn a nemzetiségi nyelvekből és a kapcsolódó irodalomból érettségiznek középszinten a vizsgázók, közte román, német, horvát, szerb, szlovák nyelven.
Kedden az emelt informatikával folytatódik a vizsga - a középszinten vizsgázók csak csütörtökön következnek. Szintén kedden bonyolítják le a héber és latin nyelvű vizsgákat, ezek nem reggel 8-kor, hanem délután 2-kor kezdődnek.
Szerdán következik a biológia emelt és középszinten egyaránt, mely igen népszerű az orvosi pályára vágyók között - természetesen a szakirányú továbbtanulást tervezők mellett. Csütörtökön reggel az informatika közép, míg délután a társadalomismeret emelt szintű vizsga lesz a soros.
Pénteken lesz igazán színes a kép: reggel a kémia vizsgával indul a nap, délután már emelt és középszinten lehet vizsgát tenni belügyi rendészeti ismeretekből, és földrajzból, melyek azonos időben kezdődnek az ének-zene, művészettörténettel.
A héten részletesebb információkkal az informatika és biológia érettségikről jelentkezünk.
| Érettségi 2016 megoldások |
Megjelent a középszintű német megoldása is Az angol érettségi hivatalos emelt és középszintű megoldásai A hivatalos töriérettségi megoldásai A töri emelt hivatalos megoldásai A matekérettségi középszint hivatalos megoldókulcsa Az emelt matek hivatalos megoldásai |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.