Ezekből a tételekből felelnek idén a vizsgázók az emelt szintű magyarérettségin

Húsz irodalom és húsz nyelvtan tétel közül fognak egyet-egyet húzni. Már elkezdtétek a felkészülést?

Irodalomból többek között húzhatják Ady Endre Isten-kereső útját, az én és a világ kapcsolatának megjelenítése Babits Mihály lírájában, a mama alakja József Attila költészetében, vagy akár a műfaj és a drámamodell jellegzetességeit is tudniuk kell azoknak a diákoknak, akik emelt szinten tesznek érettségit magyarból.

A 20 nyelvtan tétel között pedig olyan témák szerepelnek, mint a nyelvtörténet forrásai, alaktani sajátosságok, a szónoklat felépítése, a stílusparódia és az összetett szóképek.

A teljes tétellistát itt nézhetitek meg:

Magyarból az írásbeli érettségi vizsgák közép- és emelt szinten egyaránt május 4-én lesznek, míg a szóbeliket emelt szinten június 3-10. között szervezik meg.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.