Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem sikerült jól a tavaszai érettségi és javítani szeretnétek? Szeptemberig jelentkezhettek az őszi érettségire.
2024. szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra, amelyek idén október 11-én kezdődnek és október 25-ig tartanak - írja a honlapján az Oktatási Hivatal.
Az őszi vizsgaidőszakban is lehet rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgákat tenni, tehát tizenegyedikes diákok és felnőttek is vizsgázhatnak, de azok a tanulók is javíthatnak, akiknek esetleg nem jól sikerült a tavaszi érettségijük.
Vizsgát azonban nem minden intézményben szerveznek, az ezeket megszervező középiskolák listáját az Oktatási Hivatal oldalán ide kattintva tölthetitek le.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.