Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kiderült, hogy kiket vettek fel a felsőoktatásba, nekik az egyik követező lépés, hogy beiratkozzanak az egyetemre.
Július 24-én húzták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárait; közel 121 ezer diák tudta meg, felvették-e valamelyik magyar egyetem szeptemberben induló képzésére. Összegyűjtöttük, hogy mikor kezdődik az egyetem és mikor kell beiratkozni.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen augusztus 26-a és 29-e között lesz a regisztrációs hét, a tanévnyitót pedig augusztus 30-án tartják majd. A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóira tizenöt hetes szorgalmi időszak vár szeptember 2-a és december 15-e között. A regisztrációs időszak itt is augusztus végén kezdődik, de egészen szeptember 15-ig eltart.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a beiratkozásra szeptember 8-ig lesz lehetőségetek, a tanévnyitót pedig 6-án tartják. Az Óbudai Egyetemen pedig szeptember 2 és 6 között lesz a beiratkozás.
A Debreceni Egyetemen mindenképp böngésszétek végig a honlapon található beosztásokat, ugyanis itt karonként, de esetenként akár szakonként is mások lehetnek a dátumok. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói augusztus 31. és szeptember 6. között tudnak beiratkozni, és szeptember 9-én kezdik meg a tanévet, majd december 14-ig lesznek óráik.
A Pécsi Tudományegyetem tanévbeosztása karonként különböző, ezért érdemes végignézni a honlapot. Míg a Nyíregyházi Egyetem diákjai augusztus 26-tól szeptember 6-ig tudnak beiratkozni. A Pannon Egyetemen a szorgalmi időszak szeptember 9-én (levelező tagozaton szeptember 7-én) indul és egészen december 13-ig tart. Beiratkozni pedig szeptember 2 és 6. között lesz lehetőség. Az őszi egyetemi félév legfontosabb dátumairól itt olvashattok bővebben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.