Elkezdődtek a nemzetközi érettségi vizsgák, Magyarországon tíz intézményben mérettetik meg magukat a diákok

Főként a külföldi egyetemekre készülő diákoknak válhat előnyére az International Baccalaureate.

  • Székács Linda

"Ma, április 24-én kezdődik az idei nemzetközi érettségi közel 150 országban. Magyarországon is, hiszen 1992 óta, a vasfüggönytől keletre elsőként, mi is részt veszünk ebben a remek vizsgarendszerben, amelyet a világ legrangosabb egyetemei is kiválónak ismernek el" - tudatta az Eduline szerkesztőségével Bognár Anikó, a Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese.

Az IB, vagyis az International Baccalaureate egy olyan nemzetközi oktatás rendszer, amit 1968-ban Svájcban hozott létre egy nemzetközi szervezet többek között annak érdekében, hogy egy magas szintű, egységes, nemzetközi oktatási formát hozzanak létre. Az oktatási rendszer és az International Baccalaureate diploma ma már a világ számos országában és egyetemén elfogadott, többek között olyan intézményekben is, mint a brit Oxfordi Egyetem vagy az amerikai Harvard.

Éppen ezért azok a diákok, akik valamilyen külföldi egyetemre készülnek és IB diplomával zárják a közpiskolai tanulmányaikat jelentős előnnyel felvételizhetnek. Az International Baccalaureate diplomát ugyanis akár felvételi vizsgaként is elfogadják, míg a magyar rendszerben szerzett érettségi csak Magyarországon elfogadott, konkrét felvételi vizsga helyett nem ismerik el, így ezeknek a diákoknak további felvételi vizsgákat kell írniuk, amennyiben külföldi egyetemre készülnek.

A különbségekről a Karinthy gimnázium pedagógusa egy táblázatot is készített, ebben megnézhetitek, hogy pontosan miben különbözik a magyar érettségi rendszer és az International Baccalaureate:

 

Bognár Anikó

A programhoz való csatlakozásnak komoly feltételei vannak, ezért a nemzetközi érettségi rendszerben Magyarországon ma csupán tíz középiskolában tanulhatnak és érettségizhetnek a diákok. Az International Baccalaureate honlapja szerint ez a tíz intézmény a(z):

  • American International School of Budapest,
  • BME International Secondary School,
  • Budapest British International School,
  • International School of Budapest,
  • International School of Debrecen,
  • Karinthy Frigyes Gimnázium,
  • Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium,
  • SEK Budapest International School,
  • The British International School, Budapest,
  • Tóth Árpád Gimnázium.

 

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.