Érettségi 2024: itt az összes vizsgadátum egy helyen

Kevesebb mint két hónap múlva elkezdődnek az idei írásbeli érettségi vizsgák. Mutatjuk a vizsgadátumokat tantárgyakra bontva.

  • Székács Linda

Idén a megszokottnál kicsit később, május 6-án lesz az első kötelező érettségi vizsga magyar nyelv és irodalomból, és bár a legtöbb diák már az érettségi vizsgák első hetén túl lesz a nehezén, vannak, akik még május közepén is vizsgáznak majd. Például, ha kémiából, földrajzból, vagy valamilyen "ritkább" idegen nyelvből, például olaszból érettségiznek.

Az írásbelik beosztását itt láthatjátok:

Magyar Közlöny

Mikor lesznek a szóbelik?

Az emelt szintű szóbeli vizsgák 2024. június 5-én kezdődnek és június 12-ig tartanak majd, a középszintű szóbelik pedig június 17. és július 3. között lesznek. A pontos beosztásokat az intézmények közlik majd az érintettekkel.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.