Érettségi 2024: ezt a dátumot feltétlen tartsátok fejben

Bár még messzinek tűnik 2024 májusa, de mutatjuk meddig jelentkezhettek az érettségire.

A következő, 2024 május-júniusi vizsgaidőszakra 2024. február 15-ig tudtok jelentkezni. Ha van tanulói jogviszonyotok, akkor ezt abban a középiskolában tehetitek meg, ahova jártok.

A jelentkezési lapon meg kell jelölni milyen tárgyból, milyen szintű és milyen fajtájú vizsgát (például előrehozott, rendes, pótló) szeretnétek tenni. Minden további információt és segítséget az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a saját középiskolátok fog megadni.

Ha pedig időben neki szeretnétek állni a tanulásnak, akkor jó, ha tudjátok, hogy már  működik az a Facebook-csoport, amiben kérdezhettek egymástól, tételeket oszthattok meg egymás között, és később együtt izgulhattok a vizsgáitok miatt, majd oszthatjátok meg egymással az élményeiteket.

A csoportot "Érettségi 2024" néven találjátok meg a Facebookon, ahol többek közöttt már az új irodalmi tételt, Herczeg Ferenc életrajzát is megosztották egymással a diákok. Érdemes tehát belépni, hiszen rengeteg időt spórolhattok és számos felkészülési tippet oszthattok meg egymással, arra azonban ügyeljetek, hogy a mástól kapott tételek biztos, hogy pontosak legyenek.

 

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.