Több mint tízezer diák felel: kezdődnek az emelt szintű szóbeli érettségik

Az ország mintegy 92 helyszínén zajlanak a vizsgák.

  • Székács Linda

"Az idei őszi érettségi november 9. és 13. között 92 helyszínen, 956 tantárgyi bizottság előtt, több mint 10 500 emelt szintű szóbeli vizsgával folytatódik" - számolt be róla az Oktatási Hivatal.

Az őszi vizsgaidőszak október 16-án a magyar nyelv és irodalom írásbelivel kezdődött, majd az írásbeli vizsgák október 27-én spanyol nyelvvel, fizikával és ének-zenével értek véget.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatója szerint idén ősszel 193 intézményben több mint 20 ezren érettségiztek, akik rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint előrehozott vizsgákat is tettek. Az érettségik nagy része előrehozott (47,3%) és szintemelő (24,6%) volt, őket követték a javító (12,7%), a rendes (7,6%), az ismétlő (4,9%) és a kiegészítő (1,7%), valamint a pótló vizsgák (1,1%).

Az emelt szintű szóbelik után a középszintű szóbeli vizsgák következnek november 20. és 24. között.

Arról, hogy hogyan pontozzák az írásbeliket itt, arról pedig, hogy hány százaléktól van meg a kettes, a hármas, a négyes vagy az ötös itt olvashattok.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.