Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Volt, aki pár hónap különbséggel érettségit, alapszakos diplomát és mesterképzésről szóló diplomát is kapott.
Néhány év alatt közel 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző oldalakon úgy hirdette magát, mint ahol egy év alatt érettségihez lehet jutni – szúrta ki a police.hu hírét a hvg.hu.
A rendőrség szerint két évig nyomoztak a magyarországi működési engedéllyel nem rendelkező, egyébként az Egyesült Királyságban bejegyzett céggel kapcsolatban. A közlemény szerint a társáság rendszeresen állított ki érettségi bizonyítványokat, míg a velük együttműködő magyar kft. volt az, amely a toborzást és a diákok oktatását szervezte.
A police.hu szerint a tanulni vágyók jóhiszeműségét kihasználó csapat teljesen szervezetten működött. A bizonyítványt kiállító társaság élén ügyvezető igazgatóként az a francia állampolgár állt, aki évek óta Magyarországon él, és hasonló ügyei miatt nem ismeretlen a külföldi hatóságok előtt. Bár az árak és a képzések hosszai személyenként és időszakonként változtak - a legkisebb összeg 70 000 forint volt, míg a legmagasabb ennek több mint húszszorosa, vagyis 1,5 millió forint.
A csapat egyébként olyan bizonyítványokat állított ki, amelyek teljes mértékben megfeleltek egy hiteles okiratnak: a papírokon a cég pecsétje, europass logó, QR kód, valamint hologram is szerepelt. Csak éppen kiderült, a társaság nem volt jogosult sem a vizsgáztatásra, sem a bizonyítványok kiállítására.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).