Friss: új szakokat is meghirdettek az egyetemek és főiskolák, itt találjátok a teljes listát

Több új alap- és mesterszak is indul idén szeptembertől, mutatjuk a teljes listát.

  • Eduline

A Felvi.hu néhány napja közzétette a felvételi tájékoztató kiegészítését, amelyben a korábbi tájékoztató néhány fejezetének módosítása mellett az újonnan induló alap- és mesterképzések listáját is közzétették.

Több új alapképzés indul 2022 őszén

A jelentkezők számos új szak közül válogathatnak: a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán elsőként indul példáil agrár- és üzleti digitalizáció képzés, az intézmény Természettudományi és Technológiai Kara pedig biotechnológia szakot indít. Szeptembertől már a Budapesti Metropolitan Egyetemen is elérhető lesz a nemzetközi gazdálkodás szak, az Óbudai Egyetem salgótarjáni központjában pedig már gazdálkodási és menedzsment, illetve kereskedelem és marketing képzést is választhatnak a hallgatók. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán a vegyészmérnök képzéssel bővül a kínálat.

A felsőoktatási szakképzések és a mesterképzések listája is bővült, a teljes táblázatot, benne valamennyi új szakkal itt nézhetitek meg:

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.