Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A felvételi időszak lassan ráfordul az utolsó előtti hajrára, mutatjuk, hogy melyik tantárgyak év végi jegyeire kell nagyon figyelni a második félévben. Ezekkel a tantárgyakkal szerezhetitek meg a felvételi összpontszámotok egy (komoly) részt.
A tanulmányi pontszám a középiskolai jegyek és az érettségi átlageredménye alapján kapott pontok összege. Maximum 100 + 100 pontot szerezhettek. Most megmutatjuk, milyen középiskolai jegyek számítanak, azt pedig, hogy az érettségi eredményeiteket hogyan kell kiszámolni, itt nézhetitek meg.
Melyik tantrgyak jegyei számítanak?
A tanulmányi pontokba kizárólag a középiskolában megszerzett eredmények számítják be, vagyis a 9-12. évfolyam (nyelvi előkészítő év esetében a 9-13. évfolyam) eredményeit - hívja fel a figyelmet a felvételi tájékoztató. A következő öt tantárgy utolsó két tanult év végi osztályzatait kell összeadni:
Az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét.
Idén jelentkeztek egyetemre? Az Eduline pontszámító kalkulátorában már megnézhetitek, hány ponttal futtok neki a 2022-es felvételinek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.