Felvételi 2022: nem mindig éri meg emelt szintű érettségit tenni

Lassacskán elindul a 2022-es egyetemi felvételi felkészülési időszaka. Ha még nem döntöttétek el, emelt szinten érettségiztek-e, akkor most segítünk egy kicsit. Ilyen lesz a pontszámítás.

  • Csik Veronika

Az emelt szinten teljesített legalább 45%-os eredményű érettségi vizsgáért többletpont jár, de csak abban az esetben, ha a jelentkező érettségi pontjait az emelt szinten teljesített vizsgaeredmény alapján számítják – ez a felvételi egyik alapvető szabálya. Tehát pluszpontot csak akkor kaphattok az emelt szintű érettségiért, ha megvan a 45% és a továbbtanulásban is számít az eredményetek (azt, hogy az egyes szakokon milyen érettégi kell, itt nézhetitek meg).

Bár az emelt szintű érettségi (legalább egy) 2022-ben is kötelező lesz alap- és osztatlan képzés esetén. Azonban nem mindig éri meg az emelt szintet és a plusz 50 pontot megcélozni.

Például, ha történelemből emelt szintű érettségit tesztek és az általatok megjelölt képzésen a következő vizsgatárgyakat határozták meg a felvétel feltételéül: magyar nyelv és irodalom vagy történelem vagy matematika. Ebben az esetben a történelem emelt szintű érettségi is beszámítható, azonban, ha a másik két vizsgatárgy eredményei alapján kedvezőbb lenne az érettségi pontszám meghatározása, akkor azt az emelt szintű történelem érettségi és az érte járó többletpontok nélkül számítják ki. Számokra lefordítva: jelentkezőnk történelemből 45%-os emelt szintű érettségi eredménnyel rendelkezik, a másik két beszámítható vizsgatárgyból pedig egy 96%-os és egy 98%-os eredménnyel. Az emelt szintű vizsgaeredmények figyelembevételével 98+45+50 = 193 pontja van, e nélkül számítva azonban 98+96 = 194 pontja, azaz számára kedvezőbb, ha nem számítják be az emelt szinten tett érettségijét.

Hozzászólások

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.