Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A felvételihajrá egyik legfontosabb kérdése: kikre vonatkoznak a minimumpontszámok és kiknek kell előzetesen meghatározott ponthatárokkal számolnia? Mutatjuk a válaszokat.
Mi az a minimumponthatár?
Ha alapképzésre, osztatlan mesterképzésre, felsőoktatási szakképzésre, valamint mesterképzésre jelentkeztek, a felvételi összpontszámotoknak idén is el kell érnie a jogszabályban meghatározott minimumpontszámot, azaz:
Ha ennél kevesebb pontot szereztek, sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges formában nem kezdhetitek meg tanulmányaitokat. Tehát szaktól és egyetemtől függetlenül az adott képzési formára jelentkezők közül mindenkinek el kell érnie a rá vonatkozó pontszámot. Fontos, hogy a végleges ponthatárok azonban a népszerű intézmények népszerű szakjain ennél jóval magasabbak lesznek, a tavalyi végleges ponthatárokat itt nézhetitek meg.
Mi az az előzetes ponthatár vagy központi ponthatár?
2021-ben is több népszerű szakon állapítottak meg előzetes ponthatárokat, melyet egy tavalyi rendeletben 400 pontban maximalizáltak - ez persze nem jelenti automatikusan, hogy a végleges ponthatár is ennyi marad. Így a kereskedelem és marketing, kommunikáció- és médiatudomány, általános orvosi, gazdálkodási és menedzsment illetve a többi népszerű szak esetében az előbb említett minimumponthatárnál is magasabb pontokkal kell számolni már most. Az előzetes pontahtárok teljes listáját itt nézhetitek meg.
Fontos: ezeken a szakokon csak akkor szerezhettek állami ösztöndíjas helyet, ha elérik ezt a ponthatárt, függetlenül attól, melyik egyetem ilyen képzésére jelentkeztek. Az is nagyon fontos, hogy az elmúlt években többször volt példa arra, hogy az előzetes ponthatárokon változtattak, legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt emelkedett a bekerülési ponthatár, de arra is volt már példa, hogy a végleges ponthatár alacsonyabb lett az előzetesnél.
Akkor milyen ponthatár számít?
A végleges ponthatárhúzás határozza majd meg, melyik szakra kerültök be, ezt a tervek szerint július 22-én hirdetik majd ki. Itt derül ki ugyanis, hogy a jelentkezők összpontszáma hogyan alakul idén, és hányan jelentekeztek az adott képzésekre, viszont a minimumponthatárnál biztosan nem lesznek alacsonyabbak a végleges számok, az előzetes ponthatároknál - ahogy már írtuk - a népszerűség miatt általában magasabb lesz a végleges szám. Itt megnézhetitek tavaly hogyan változtak az előzetes ponthatárok a végleges pontszámokhoz képest.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.