Szóban pótolhatnak majd azok, akik nem tudtak elmenni az írásbeli érettségire

Még ebben a vizsgaidőszakban pótolhatnak azok, akik betegség vagy karantén miatt nem tudtak elmenni az írásbelire - a megjelent rendelet szerint azonban írásbeli helyett szóban érettségizhetnek majd.

  • Csik Veronika

A rendelet szerint a végzős középiskolásoknak

szóbeli pótlóvizsgát kell szervezni, ha az írásbeli vizsgáról vagy a gyakorlati vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad, a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik mielőtt a válaszadást befejezné, vagy a vizsgatárgy gyakorlati vizsgarészének teljesítésére – neki fel nem róható okból – képtelenné válik, és vizsgajelentkezést fogadó intézmény igazgatójánál kérelmezi, hogy élni kíván a pótló vizsga vagy pótló gyakorlati vizsga lehetőséggel, valamint az igazgató engedélyezi számára a pótlóvizsga szóbeli vizsgával való letételét

A kérelmeket legkésőbb 2021. május 28-án 16 óráig kell benyújtani, ezt követően az igazgató a döntéséről legkésőbb 2021. június 1-jéig elektronikus úton értesítik majd az érintett vizsgázókat, valamint – ha emelt szintű szóbeli vizsgát engedélyeztek – a vizsga megszervezéséért felelős kormányhivatalt. Illetve a rendelet kitér arra is, hogy ebben az esetben szóbeli vizsga eredményéből is számítható érettségi pont.

A rendelet szerint ezzel a lehetőséggel csak az utolsó évükben érettségiző, azaz végzős középiskolások élhetnek - nekik ez az egyetemi felvételi miatt kifejezetten fontos. Az a rendeletből nem derül ki, hogy ha a pótlás több vizsgatárgyat is érint, akkor miként járnak majd el a pótszóbelik számát illetően - több nap lesz-e a vizsgákra vagy egy nap alatt kell mindent pótolni a korábban távolmaradóknak.

Nem veszik el az ingyenes vizsga

Azok, akik idén a május–júniusi vizsgaidőszakban adott vizsgatárgyból térítésmentesen jelentkeztek érettségire, de a veszélyhelyzet miatt nem mentek el, ugyanabból a 2021/2022. tanév október–novemberi vagy május–júniusi vizsgaidőszakában egy alkalommal ingyenesen tehetik le.

Azok pedig vizsgázók, akik az idei tavaszi vizsgaidőszakban valamiből sikeres érettségit tettek, az érettségi bizonyítvány kiadása után, legkésőbb a 2021/2022. tanév május–júniusi vizsgaidőszakában az adott vizsgatárgyból egy alkalommal szintén ingyenesen tehetnek ismétlő érettségi vizsgát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.