Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ismét listába szedtük, milyen legális puskákat használhattok a vizsgákhoz, sőt azt is, mire lehet még szükségetek holnaptól. Ezeket semmiképpen ne hagyjátok otthon.
Az elmúlt hónapokban viszonylag keveset mozdultunk ki otthonról, így újra érdemes tudatosítani: személyi és diákigazolvány kelleni fog az érettségire is. Ezt mindenképp tegyétek el. Ezen felül, ha emelt szinten vizsgáztok, tegyétek el a vizsgabehívótokat is, sose lehet tudni.
Elemózsia
Bár a legjobb, ha akkor is reggelivel kezditek a hétfőt, ha nehezen csúsznak le a falatot, ha ez nem sikerül az izgalom miatt, mindenképp legyen nálatok pár szendvics, üdítő, csoki és szőlőcukor.
Magyar
A magyar nyelv és irodalom az egyetlen olyan fő tárgy, ahol nem nektek kell gondoskodnotok a segédeszközökről. Ebből a tárgyból a vizsgabizottság biztosít - tantermenként négy példányban - helyesírási szótárat. A vizsga alatt ezt is érdemes lehet majd lapozgatni, főleg, ha elbizonytalanodnátok.
Töri
A töriérettségin háromféle - kronológiai táblázat nélküli - atlaszt fogadnak el a vizsgán, amelyet a középszintű érettségin végig használhattok, de emelt szinten csak a második vizsgarészhez vehettek elő. Erről magatoknak kell gondoskodnotok. Fontos, hogy az atlaszotok kódját mindenképp ellenőrizzétek a vizsga előtt.
A jogszabályi feltételeknek megfelelő atlaszok az alábbiak:
Az atlaszon kívül a töriérettségin helyesírási szótárt is használhattok, erről viszont az iskola gondoskodik - tantermenként legalább három-három példány áll majd a rendelkezésetekre.
Matek
A matekérettségin szintén nektek, vizsgázóknak kell gondoskodnotok a következőkről: használhattok függvénytáblázat - ebből akár többfélét is egyszerre -, zsebszámológépet, körzőt vonalzót és szögmérőt. Ezeket is érdemes összegyűjteni, előkészíteni a vizsga előtti napokban. A számológép esetén külön kikötés, hogy "szöveges adatok tárolására és megjelenítésére" ne legyen alkalmas.
Nyelvi érettségik
Az idegen nyelvi érettségik esetén ti magatok vihettek a vizsgára egy-, illtve kétnyelvű nyomtatott szótárat, amit csak a vizsga negyedik részénél, az íráskészséghez használhattok.
Melyik tárgyakból és milyen segédeszközöket használhattok még?
A korábbiakban már említett négyjegyű függvénytáblázatot nem csak a matekérettségin használhatjátok. Ez a segédeszköz a fizika-, illetve a kémiaérettségin - közép- és emelt szinten - is hasznos társatok lehet.
Számológépet a matekon kívül, a fizika-, biológia-, földrajz- és kémiaérettségin is használhattok - de csak olyat, amely szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas. De a körzőt, vonalzót és szögmérőt se tegyétek messzire a matekérettségi után, ha földrajzból is érettségiztek, ezeket a segédeszközöket ugyanis ezen a vizsgán is használhatjátok.
Ha föci vizsgára készültök, a földrajzatlaszt sem szabad elfelejtenetek. Erről a segédeszközről szintén magatoknak kell gondoskodnotok. Mivel az atlasz rengeteg adatot tartalmaz, ezért érdemes már most lapozgatnotok, és megjegyeznetek, hogy mit hol találtok. Ezzel rengeteg időt megspórolhattok majd magatoknak a vizsgán. Ennek, illetve a föciérettségin használható további legális puskáknak a középszintű írásbeli érettségi második részénél vehetitek majd hasznát. Fontos, hogy az első feladatlapnál nem használhatjátok őket. Emelt szinten atlaszt egyáltalán nem használhattok, viszont a számológépet, a körzőt és a vonalzót bármikor elővehetitek.
A 2021-es érettségivel kapcsolatos legfrissebb cikkeinket itt találjátok.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).