Kétszer is hibás dátumot és zavarosan megfogalmazott levelet küldtek ki az SZFE felvételizőinek

Több, más szakra jelentkező diák is hasonló problémákat tapasztalt.

  • Eduline

Az alapvető adatvédelmi szabályoknak ellentmondóan úgy kapták meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE) jelentkező diákok a felvételi információkat, hogy az összes, azonos szakra bejutni kívánó ember e-mail-címe is látható volt – derült ki a hvg.hu-nak egy felvételiző által eljuttatott leveléből.

De nem ez volt az egyetlen probléma. A levél első mondatában az állt, hogy a vizsgára 2011 májusában kerül sor. Ezt később Sára Balázs megbízott intézetvezető korrigálta, azt írta: tévesen adták meg a dátumot és természetesen 2021-ről van szó. 

Az április 14-ei kavarodás után április 15-én a felvételizőket újabb meglepetés érte: kaptak egy levelet, amelyben felszólították őket, minden szükséges önéletrajzot, motivációs levelet, esetleges bemutatkozó videót, narratív filmet három napon belül, április 18-áig küldjék el a megfelelő címre, valamint a felvételi díjat is eddig fizessék be. Néhány órával később azonban egy újabb, zavaros megfogalmazású levél érkezett, amelyben a felvételizők jelzéseire hivatkozva helyretették a dátumot, és azt írták, nem a most kiküldött, hanem a korábban megadott dátum az érvényes.

A hibákkal több, más-más szakra felvételiző siák is találkozott.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.