Felvételi szabályok: 40 szak, ahol 2021-ben is előzetes ponthatárokat húztak

Tavaly csökkentek az előzetes ponthatárok és a felvételizők nagy szerencséjére idén sem változtak sokban, azonban a képzések összetétele egy kicsit megváltozott. Mutatjuk, kiknek kell megugrani ezeket a ponthatárokat.

  • Eduline

Mi az az előzetes ponthatár?

Ezeket a ponthatárokat azoknak a felvételizőknek kell megugraniuk, akik a listában szereplő szakokra jelentkeznek. Nem számít melyik egyetemen jelöltétek meg a képzést, minden esetben vonatkozik rátok. Az érintett 40 szakon csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt.

Előzetes vagy végleges? Az elmúlt években többször volt példa arra, hogy az előzetes ponthatárokon változtattak a ponthatárhúzáskor, a legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt pár ponttal emelkedett a limit, de arra is volt már példa, hogy a végleges ponthatár alacsonyabb lett.

Mennyi az annyi?

Kereskedelem és marketing, kommunikáció- és médiatudomány, általános orvosi, gazdálkodási és menedzsment - többek között ilyen szakokon állapítottak meg 2021-ben is előzetes ponthatárokat.

A tavalyi csökkentés után, amikoris 400 pontban maximalizálták az előzetes ponthatárokat, idén sincsen 400-nál magasabb előzetes ponthatár. Ebben a táblázatban megnézhetitek, melyik szakokon és hány ponttal kel számolnotok:

Mi a különbség az előzetes ponthatár és a minimumponthatár között?

A minimumponthatárt egyetemtől és szaktól függetlenül el kell érnetek, ha szeretnétek egyetemen tanulni. Ha az adott képzési szint minimumponthatárát nem éritek el, akkor nem csak állami ösztöndíjas képzésen nem tanulhattok, önköltséges formában sem kezhetitek el az egyetemet. Ezzel szemben az előzetes ponthatárok csak a fenti szakokra (persze egyetemtől függetlenül) és csak az állami ösztöndíjas képzésekre felvételizőkre vonatkoznak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.