Petíciót indítottak a 2021-es érettségik eltörléséért

A kérvényt már több mint 20 ezren írták alá.

  • Tóth Alexandra

Még csak néhány napja indította el az idei érettségik eltörlését szorgalmazó petíciót egy végzős lány, de ezt már közel 21 ezren írták alá. A lánynak az a kérése, hogy az érettségi vizsgák helyett a jegyeik átlaga alapján kaphassák meg az érettségijüket, illetve a szakmai viszgáikat.

Mint azt mindannyian tudjuk, a jelenlegi vírus miatt jelentősen megváltozott az életünk. Munkahelyek, családok, életek mennek tönkre. Mint minden ágazatra, az oktatásra is nagy súlyt tett ez a helyzet. Keményen tanultunk egész évben, a szeretett Tanáraink is rengeteget dolgoztak és fáradoztak azért, hogy idáig eljussunk. Az OKJ és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és Tanárok munkáját is - írja.

Szerinte az is nehézséget okoz, hogy elszoktak az iskolai élettől, otthon igyekeznek tanulni, pótolni és megérteni a tanagyagot. "De nagyon nehéz, hogy nem tudunk szemtől-szemben kommunikálni a Tanárainkkal, a több hónapos kieséssel nagyobb hátrány ér minket. Rengeteg ember bukna el egy érettségitől, vagy egy nagyon fontos szakmai vizsgától a vírus miatt" - teszi hozzá.

A 2021-es érettségivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.