Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A jelentkezési határidőt követően - amennyiben ezt még nem tettétek meg - hitelesítenetek is kell. De hol és hogyan? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók a folyamatról.
A jelentkezési szándékotok a hitelesítés után válik érvényessé. Azoknak, akik már a jelentkezési határidő előtt hitelesítették a jelentkezésüket, ám november 15-ig még módosítottak az adatokon, újra hitelesíteniük kell azt a fent említett módok valamelyikével - hívja fel a figyelmet a Felvi. Szerencsére ma még hitelesíthettek.
Hogyan kell hitelesíteni?
A hitelesítés kétféleképpen végezhető el vagy ügyfélkapun keresztül, a két rendszerbe történő együttes belépéssel. Ez úgy működik, hogy az Ügyfélkapu használatához egyszeri személyes regisztráció szükséges. Arra figyelni kell, hogy a hitelesítéshez ideiglenes regisztráció nem fogadható el.
A másik lehetőség a E-felvételi felületéről kinyomtatott hitelesítő adatlapot aláírva, majd legkésőbb november 20-ig az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre postára adva hozzáteszik - célszerű ajánlott küldeményként küldeni.
Egy kis idő lehet...
A beérkezett hitelesítő adatlapok feldolgozása néhány napot vesz igénybe. A feldolgozás eredményéről a felvételizők e-mailben kapnak tájékoztatást - teszi hozzá a Felvi. Amennyiben a hitelesítés eredményéről a néhány napos átfutási időt követően nem kaptok e-mailt, illetve a felületen nem látjátok annak eredményét, abban az esetben mindenképpen vegyétek fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal.
A távoktatás nagy vesztesei lehetnek a 2021-ben érettségizők?
Azoknak a végzősöknek, akik már a tavalyi évük második felét is távoktatásban töltötték, a május közeledtével egyre nagyobb szitokszó lesz az "érettségi felkészülés". Mi lesz azokkal, akik a távoktatás miatt úgy érzik, magukra maradtak. Egyáltalán milyen alternatívák vannak az érettségi felkészülésre a távoktatás alatt?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.