Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nyilvánosak a kötelező érettségi tárgyak, de mikor lesznek a vizsgák? Mutatjuk a 2021-es érettségi legfontosabb időpontjait és feltételeit, amiket már most tudunk.
Arról a héten már írtunk, hogy már egy ideje nyilvánosságra hozták a 2021-es szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok listáját. Alapképzésre, osztatlan képzésre ugyanis csak az vehető fel, "aki legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tett, vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezik" - áll a felvételi rendeletben. Azonban most sem mindegy, miből teszitek. Azonban egyre többet tudunk a 2021-es érettségi időszakról is.
Azt érettségit már tudjuk
Bár még az őszi érettségi sem ért véget, hiszen hátra vannak a szóbelik: őszi érettségi szóbeli vizsgái emelt szinten 2020. november 12-16 között tartják, a középszintű szóbeliket pedig november 23-27 között. A pontos dátumokat itt nézhetitek meg. Már azt is tudjuk, hogy mikor kezdődnek a tavaszi vizsgák.
Mikor lesz a 2021-es érettségi? A dátumokat ebben a táblázatban nézhetitek meg:

Mivel nem volt muszáj az őszi időszakban bepótolni az érettségit azoknak, akik tavasszal a járványhelyzet miatt visszaléptek a vizsgától a kormány úgy döntött, 2021 májusában is próbálkozhatnak azok, akik még mindig félnek az esetleges fertőzéstől.
Persze nem csak az érettségiről, hanem a felvételiről is egyre többet tudunk. Ha ti is jövőre felvételiztek, akkor a 2021-es keresztféléves felvételiről szóló, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Nem kapnak szociális támogatást az SZFE-sek, egy termet bezártak
A rászorulók támogatásán kívül az ösztöndíjakat sem utalták - tudta meg a hvg.hu.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.