Jönnek a ponthatárok - így nem maradtok le a legfontosabb eseményekről

Ahogy már megszokhattátok, mi is készülünk a ponthatárokra, de miket találtok meg nálunk holnap? Mutatjuk.

  • Eduline

Idén 2020. július 23-án este nyolc órakor, azaz holnap derülnek ki a felvételi ponthatárok. Mit találtok majd az Eduline-on?

Nyolc órakor jövünk a ponthatárokkal - így megtaláljátok az összes egyetem összes képzésének végleges ponthatárát. Ezen felül az este folyamán friss statisztikákkal és elemzésekkel is készülünk majd, amikből megtudhatjátok, hol voltak a legmagasabb vagy éppen a legalacsonyabb ponthatárok, melyik szakra kerültek be a legtöbben vagy hol kellett a legtöbb pontot összeszedni a sikeres felvételihez. Ha mindez nem lenne elég, interjúkkal és beszélgetésekkel is színesítjük majd a holnapi ponthatárhúzást.

Mivel idén a vírushelyzet miatt nem lesz hivatalos Pont Ott Parti, egész nap tájékoztatunk benneteket az aktuális helyzetről és az eseményekről - folyamatosan frissülő tudósításunkban mindig elolvashatjátok majd a legfontosabb híreket.

Mi lesz a ponthatárok után?

Kezdődik az idei pótfelvételi, amiről szintén beszámolunk majd, így megtudhatjátok, hogyan változnak - ha egyáltalán változnak - a szabályok, milyen feltételekkel jelentkezhettek ebben az eljárásban egyetemre és meddig van időtök dönteni.

Amíg a végső eredményeket várjuk, itt nézhetitek meg a 2020-as felvételiről folyamatosan frissülő anyagainkat.

Ennyien jelentkeztetek a bölcsészettudományi képzésekre

A bölcsészettudomány a második legnépszerűbb képzési terület az idei felvételin. Ha valamilyen bölcsészszakra jelentkeztetek, akkor érdemes lehet átböngészni az idei és tavalyi számokat is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Idén felvételiztek? Várjátok velünk a ponthatárokat!
Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.