Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
2020. májusától megváltozott a szakmai érettségi tárgyak rendszere, így idén már sok esetben új néven szerepelnek a listában az érettségi tárgyak. Van azonban olyan alapszak, ahol ez a változás kisebb kavarodást okozott. Pedagógia vagy pedagógiai ismeretek számít?
"A pedagógia ismeretek érettségi tárgy, ami előző években elfogadható volt például pszichológia szakra, idén megváltozott és pedagógiai ismeretek néven fut tovább"
- írta több olvasónk is a napokban. Ez önmagában nem lenne probléma, a szakmai érettségi tárgyak változása ugyanis már tavaly óta nyilvános. A probléma a felvételizők szerint ott kezdődik, hogy a 2020-as felsőoktatási felvételi eljárások során elfogadható vizsgatárgyak között még a korábbi i betű nélküli érettségi vizsgatárgy szerepel.

Pedagógia vagy pedagógiai ismeretek?
"Mi hívtuk fel a figyelmet erre a problémára az egyetemeknél és a tárgyat tanító iskoláknál, viszont tenni nem tudnak semmit, mert az egyetemeknek nincs beleszólása a felvételibe"
- írta egy másik olvasónk. De vegyük újra mi a lehet a probléma. A pedagógia ismeretek érettségi felvételi előkövetelmények alapján pszichológia és műszaki szakoktató, valamint pedagógia alapszakra is elfogadható és választható érettségi vizsgatárgy. Az ilyen képzésre jelentkező felvételizők pedig ezért válaszhatták a többi felsorolt tárgy mellett ezt a vizsgát is. Illetve válaszhatták volna, azonban ez a vizsga 2020-tól nem pedagógia, hanem pedagógiai ismeretek néven fut. Egy i betű pedig felforgatta az egész rendszert.
A kérdés az, vajon csak adminisztratív hiba történt és a felvételi követelmények listájában egyszerűen nem frissítették a tantárgy nevét, de továbbra is elfogadható ez a vizsga, vagy az pedagógiai ismeretek tárgy azért nem szerepel a listában mert nem számítható bele a felvételibe.
Sok olvasónknak ott szúrt szemet az egész, hogy a pontszámításnál a választható tárgyaknál ráböktek a pedagógiai ismeretekre, azonban a kalkulátor nem fogadta el a pszichológia alapszakra, csupán akkor, ha az i-betű nélküli pedagógia ismereteket választották (igen, a tárgy mind a két néven szerepel a listában). A felvételizők megkeresték a Felvit is a kérdéssel, beszámolóik szerint nem kaptak konkrét választ.
Persze nem mindenki most csodálkozott rá a változásra, volt a jelentkezők között olyan is volt, aki ezt korábban kiszúrta és már a jelentkezés során megkereste az egyetemeket és a Felvit is, hogy a listában szereplő pedagógia ismeretek mellett elfogadják-e az új nevén pedagógiai ismereteket is.
"A tegnapi nap folyamán telefonon érdeklődtem a Felvi elérhetőségén, mert mindenki (Oktatási Hivatal és az egyetemek is) hozzájuk irányított, ahol a vonal végén felvilágosítottak arról, hogy egyedül ők a kompetensek az elfogadást illető válaszban. Majd azt mondta, hogy személyesen elnézést kér a félretájékoztatásért, de a szak követelménye feketén fehéren kimondja, hogy a pedagógia ismereteket fogadja el. Sajnálja, próbáljunk meg egy közös reklamáló üzenetet írni, ahol feltüntetjük azt is, ahol ők hibáztak és félreinformáltak. Ezt címezzük az Innovációs Technológiai Minisztériumnak és majd ők döntenek a helyzetről" - mesélte egy felvételiző, hozzátéve: a döntés még nem is biztos, hogy kedvező lesz a jelentkezésüket tekintve.
"Én írtam nekik e-mailt, a kérdésemben i betűvel írtam, de ez lehet, hogy nem tűnt fel senkinek, így biztosítottak róla, hogy elfogadják" - mesélte egy másik érintett, úgyhogy a kérdésben eddig sajnos csak ellentmondó állásfoglalások vannak. A témának mi is megpróbáltunk utánajárni, megkerestük a Felvi illetékeseit is, azonban a cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.
Frissítés: az Innovációs és Technológiai Minisztérium válaszát itt olvashatjátok:
Változtak a szakmai vizsgák, a követelmények nem - mi lesz a felvételizőkkel?
Pedagógia vagy pedagógiai ismeretek érettségi számít 2020-ban? Megérkezett a hivatalos állásfoglalás a kérdésben.
Felvételizők, figyelem! Nem mindenki kap levelet a hiánypótlásról
Ha a felvételi jelentkezéssel, érettségivel és már pontok összeszámolásával is megvagytok, mi a következő teendő? Kik kapnak hiánypótlási felszólítást, és meddig lehet pótolni a dokumentumokat? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).