Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ismét diákok meséltek arról, hogy milyennek érezték a mai középszintű matekérettségit.
Mutatjuk a középszintű matekérettségi és az emelt szintű feladatlap hivatalos megoldását
Közzétettük a középszintű matekérettségi összes feladatának nem hivatalos megoldását
Ma a matekérettségikkel folytatódtak a vizsgák. A többség úgy érezte, hogy nem volt vészesen nehéz, de a vizsga második része mindenkinek fejtörést okozott. Volt, aki szomorúan távozott a mai érettségről, mert úgy érezte, hogy egyáltalán nem sikerült. Várható volt, hogy a megkérdezett érettségizők közül a legtöbben a 16-os és a 18-as feladatokat hagyták ki a vizsgán.
Eszter, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium diákja a vizsga első felét nagyon könnyűnek a másodikat jóval nehezebbnek érezte.
Borzasztó egyszerű volt.
mondta Eszter, aki azt hitte, hogy az első részben valamit biztosan elrontott, mert olyan hamar végzett, elég volt 10-15 perc a megoldásra. A vizsga második felén viszont éppen csak belefért az időbe, nem is volt ideje megnézni a választható feladatok közül a harmadikat. Összességében könnyűnek érezte az idei matekérettségit és úgy gondolja, hogy a tavalyinál könnyebb volt.
Bence a budapesti Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium diákja is úgy látja, hogy az első rész nagyon könnyű volt, szerinte bárki meg tudja oldani, így biztosan mindenkinek meglesz a kettes. A második részben szerinte nehezebb feladatok voltak, ehhez már kellett a matektudás. Bár az időt elégnek érezte, figyelte társait és szerinte a többieknek pont elég volt az idő.
A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium egyik diákja szintén elmondta, hogy az első résszel nem volt gond, megoldható volt. A második részben az utolsó három feladat közül viszont nagyon nehéz volt választani, ráadásul a három feladat közül kettő azonos témakörű volt.
Nehezebbnek éreztem a tavalyinál
-mondta.
A matekérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:
Matekérettségi: a legfrissebb infók percről percre
Ma a matekkal folytatódnak az érettségik. Ha szeretnétek minden feladatról elsőként értesülni, illetve kíváncsiak vagytok a nem hivatalos megoldásokra, akkor maradjatok velünk egész nap. Ma is percről percre tájékoztatunk benneteket. A matematika érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Műszaki és Informatikai Karának.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).