Egy novellát, egy Arany János- és egy Tóth Árpád-verset is kaptak az érettségizők

Egy Fekete István-novellát, egy Arany János- és egy Tóth Árpád-költeményt is kaptak az érettségizők a középszintű írásbeli második részében.

  • Eduline

Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.

A műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés pedig egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpád-költeményhez kapcsolódik.

Ezek közül a diákoknak egyet kell választaniuk:

Egy mű (vagy műrészlet) problémaközpontú, értelmező bemutatását

vagy

két mű (vagy műrészlet) adott szempontú összehasonlító értelmezését

Bármelyiket is választják a diákok a kettő közül, egy 400-800 szavas szöveget kell alkotniuk. „Mindkét feladat bázisszövege lehet lírai alkotás, szépprózai mű vagy műrészlet, drámarészlet. A művek származhatnak bármely korszakból, stíluskorszakból, szerzőtől, tematikai és műfaji kötöttség nélkül. A feladat nem feltétlenül várja el a szerző ismeretét. Műrészlet esetében nem elvárás a teljes mű ismerete. Mindkét feladat lényeges eleme az irodalmi szövegekben megjelenő problémák felismerése és az azokra való reflektálás. Mindkét feladat tartalmazza az értelmezés, összehasonlítás középpontjába állítandó problémát, annak kiemelt szempontját, szempontjait (pl. a megjelenített téma, élmény, probléma, helyzet; a szereplő(k) viselkedése, jellemzése, egymáshoz való viszonya; a motívumok szerepe, jelentése; különböző korok életszemlélete, értékrendje)” – olvasható az Oktatási Hivatal tájékoztatójában.

Az idei magyarérettségi első részében könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók. Az ehhez a részhez tartozó szövegalkotási feladatok pedig a sportról és testnevelésről, valamint egy egészségügyi problémákhoz kapcsolódó progamszervezésről szóltak.

A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!

Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.