Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár nem József Attila és Radnóti műveit kapták idén a vizsgázók, a szaktanár szerint örülhetnek a szövegeknek.
Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.
Ahogy már írtunk róla, a műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés pedig egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpád-költeményhez kapcsolódik.
Az Eduline által megkérdezett magyartanár szerint a műértelmező feladatban egy ismert szerző nem ismert művét, az összehasonlító elemzésben pedig két ismert szerző két ismert művét kapták a diákok. Szerinte Arany János művébe szívesen kapaszkodnának a diákok, azonban a vershez kapcsolódó feladat meghatározása bonyolultabb, így nem biztos, hogy bele mernek majd kezdeni. A feladatok megoldására öesszesen 150 percük van az érettségizőknek, a magyartanár szerint, ennyi idő alatt megoldható a második rész, bármelyik feladatot válaszják.
Az idei magyarérettségi első részében könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók. Az ehhez a részhez tartozó szövegalkotási feladatok pedig a sportról és testnevelésről, valamint egy egészségügyi problémákhoz kapcsolódó progamszervezésről szóltak.
A diákoknak középszinten 90 perc alatt egy szövegértési feladatsort és egy szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Kaptak egy - esetleg két, egymással összefüggő - 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét. Ezt kellett elolvasniuk és különböző kérdésekre válaszolniuk. A második részben egy szövegalkotási feladatot - vagy egy érvelési vagy egy gyakorlati szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk 120-200 szó terjedelemben.
A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:
2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!
Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).