Milyen lesz az emelt szintű matekérettségi? Feladattípusok és pontszámítás egy helyen

Milyen részekből áll az emelt szintű, írásbeli matekérettségi? Milyen témakörök kerülhetnek elő a feladatsorban, és hány pontot szerezhettek összesen? Mutatjuk a részleteket.

  • Eduline

Az emelt szintű matekérettségi írásbeli része 240 perces, ennyi idő alatt kell megoldanotok a két részből álló feladatsort. Ezt az időt tetszés szerint oszthatjátok be és a feladatok megoldásának a sorrendjét is ti határozzátok meg. 

Milyen feladattípusokra kell számítanotok? 

„Az I. részfeladatsor négy feladatból áll. Ezek az emelt szintű követelmények alapján egyszerűnek tekinthetők, többnyire a középszintű követelmények ismeretében is megoldhatók. A négy feladat közül legalább három több részkérdést is tartalmaz” – olvasható az Oktatási Hivatal tájékoztatójában

A II. részfeladatsor öt, egyenként 16 pontértékű feladatból áll. Ezek közül legalább kettőben a gyakorlati életben előforduló szituációból származik a probléma, így a megoldáshoz a szöveget le kell fordítanotok a matematika nyelvére – azaz matematikai modellt kell alkotnotok, abban számításokat végeznetek és a kapott eredményeket az eredeti probléma szempontjából értelmezve kell válaszolnotok a felvetett kérdésekre. A feladatok több részkérdést tartalmaznak, és általában több témakör ismeretanyagára támaszkodnak. Az öt feladatból négyet kell választanotok és az értékelés során is csak ez a négy fog számítani. 

Milyen feladatkörök kerülhetnek elő a vizsgán? 

A feladatsor összeállításakor az alábbi arányok az irányadók: 

  • Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok: 20% 
  • Számelmélet, algebra: 25% 
  • Függvények, az analízis elemei: 20% 
  • Geometria, koordinátageometria, trigonometria: 20% 
  • Valószínűségszámítás, statisztika 15% 

Az Oktatási Hivatal ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy ezek az arányok csak hozzávetőlegesek, a feladatok jelentős része ugyanis több témakörre épül. 

Az első témakörbe tartozik a feladatoknak minden olyan részeleme, amely a szöveg matematikai nyelvre való lefordítását, matematikai modellalkotást igényel. A feladatsor feladatainak 30-40%-a szöveges, a hétköznapi élethelyzetekhez kapcsolódó, modellalkotást igénylő feladat. 

Hogy néz ki a pontozás? 

Az első részben legfeljebb 51, a második részben pedig legfeljebb 64 pontot lehet összegyűjteni, ami azt jelenti, hogy a feladatok kimaxolásával összesen 115 pont szerezhető.

Mit vigyetek magatokkal a holnapi matekérettségire? Itt a legális puskák listája

Milyen segédeszközöket használhattok a holnapi matekérettségin? Összegyűjtöttük, hogy mit ne hagyjatok otthon.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.