Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mennyi idő áll rendelkezésetekre az egyes feladatsorok megoldásához és hogyan történik a pontszámítás? Fontos kérdésekre válaszolunk.
A középszintű matekérettségi két részből áll, melynek megoldására összesen 180 percetek lesz. Az első vizsgarész 45 perces, a második rész megoldására pedig 135 perc áll majd a rendelkezésetekre. Az írásbelin összesen 100 pontot lehet összegyűjteni: az első feladatrészben maximum 30, a másodikban pedig maximum 70 pontot szerezhettek.
Mi vár az emeltesekre?
Az emelt matekérettségin a diákoknak 240 percük van megoldani a feladatsorokat. A középszinttel ellentétben, itt mindenki saját magának oszthatja be az idejét, és a feladatok is tetszőleges sorrendben oldhatók meg. Az első részben legfeljebb 51, a második részben pedig legfeljebb 64 pontot lehet összegyűjteni, ami azt jelenti, hogy a feladatok kimaxolásával összesen 115 pont szerezhető.
Számít-e a helyesírás a töriérettségin?
A történelemérettségin nem a helyesírás az elsődleges, de pontot veszíthettek, ha figyeltek oda.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.