Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Függvénytáblázat, töriatlasz és idegennyelvi szótár – ezek nélkül ne induljatok el a jövő héten érettségizni.
Matek
A feladatok megoldásához - középszinten és emelten is - függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többfélét is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót, illetve szögmérőt használhattok. Ezekről magatoknak kell gondoskodnotok és a vizsga alatt nem cserélgethetitek az eszközöket egymás között.
Töri
A töriérettségin háromféle atlaszt fogadnak el a vizsgán, fontos, hogy ezek nem tartalmazhatnak kronológiai adattáblázatot. Az atlaszok ISBN-kódjait mindenképp ellenőrizzétek a vizsga előtt, ugyanis az atlaszokat az írásbelire ti viszitek magatokkal. A kódok a következők:
Nyelvi érettségik
Idegen nyelvből közép- és emelt szinten is használhattok egy-, illetve kétnyelvű szótárat a negyedik rész (íráskészség) feladat megoldásához. Ezt nektek kell beszereznetek és magatokkal vinnetek a vizsga napján.
+ 1 Magyar
Magyar nyelv és irodalomból is használhattok legális puskát, viszont ez az egyetlen olyan fő tárgy, ahol nem nektek kell gondoskodnotok a segédeszközökről. Ebből a tárgyból a vizsgabizottság biztosít - tantermenként négy példányban - helyesírási szótárat. A vizsga alatt ezt is érdemes lehet majd lapozgatni, főleg, ha elbizonytalanodnátok.
Így írhattok maxpontos levelet az angolérettségin: ezekre kell figyelni a vizsgán
Milyen egy maxpontos levél az angolérettségin? Cikksorozatunk harmadik részében abban segítünk, hogyan érdemes a nyelvi érettségi utolsó feladatrészére készülni, gyakorolni és mire kell a megoldás során figyelni. Ehhez ismét Mongyi Norbert a budapesti Eötvös József Gimnázium angol és francia szakos tanára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának oktatója, az Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója ad nektek tippeket.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).