Mi lesz a tartósan beteg érettségizőkkel?

Újabb kérést fogalmaztak meg az érettségivel kapcsolatban, most a tartósan beteg végzős diákok lehetőségein van a hangsúly.

  • Eduline

Miniszterelnök Úr! Kérem, ne hagyja magára a tartósan beteg végzős diákokat!

- kezdődik a levél, amelyet egy oktatási Facebook-csoportban tettek közzé, remélve, hogy az eljut a címzetthez. A bejegyzés szerint egy egészséges végzős mérlegelheti az érettségi vállalását, de az említett diákok nem. "Őket - veszélyeztetettségük okán - eleve kizárják ebből a lehetőségből, és arra kényszerítik, hogy egy évet halasszanak, pedig őket is megilletik ugyanazok a jogok!" - írják.

Arra kérik a miniszterelnököt, hogy ne hagyja, hogy diszkriminálják ezeket a gyerekeket pusztán egészségi állapotuk miatt. Szeretnék, ha számukra elérhető lenne a gimnáziumi évvégi jegyeik és teljesítményük alapján megajánlott érettségi jegy - teszik hozzá.

Kedd éjfélig gondolhatták meg magukat azok a diákok, akik a helyzetre való tekintetttel úgy döntöttek, idén kihagyva az érettségit, nem is felvételiznek egyetemre, főiskolára. Az írásbeli érettségi vizsgákat rendhagyó módon, de megtartják, az elhalasztását sem tervezik.

Az Oktatói Hálózat is az idei érettségi eltörlését követeli

Az Oktatói Hálózat a járványhelyzet szempontjából veszélyesnek és ezért elfogadhatatlannak tartja az írásbeli érettségik május 4-i megkezdését elrendelő kormánydöntést.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.