Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A tavaszi érettségivel kapcsolatos kérdések nem fogynak, inkább csak egyre gyarapodnak. Újabb szülők és diákok olvasói leveléről számolunk be.
Fiam idén 12. évfolyamon érettségizik, tavaly középszinten előrehozott érettségit tett informatikából, az idén emelt szinten is szeretett volna vizsgázni, hiszen 50 plusz pontot jelent a felvételin, és ugyebár kötelező - írta egy aggódó szülő, hozzátéve: ha erre nincs lehetősége amiért szintemelő vizsgáról van szó, komoly hátrányba kerül.
Egy diák is hasonló esetről számolt be: egy-két osztálytársamnak szüksége van arra az emelt vizsgára nem csak a pluszpontokért, hanem mert felvételi követelmény nekik az adott tantárgyból emeltezni. Viszont nekik is van már középszíntű érettségi bizonyítványuk. Ők sem mehetnek szintemelőre? - tette fel a kérdést.
Szintemelő vagy ismétlő vizsga?
Tavaly letettem sikeresen az érettségit, volt két emeltem is - írta egy másik diák, hozzátéve: viszont mivel egyetemet szeretnék váltani, újbóli érettségit szeretnék tenni, az én esetemben azonban nincsen szó szintemelőről, "ismétlőként" vagyok regisztrálva. Egy középszintű és egy emelt szintű vizsgát tennék idén. Olvastam a jogszabályt is és a vizsgaszabályt is, egyikből az jön le, hogy mehetek, a másikból az, hogy nem.
Mi lesz a tartósan beteg diákokkal?
Egy szülő azt írta: vannak érintett diákok is, vagy ők maguk betegek, vagy családtagjaik tartoznak a különösen veszélyeztetettek közé. Míg egy érintett diák is hasonlókról írt: egy elég veszélyes légzőszervi betegségben szenvedek (asztma). Idáig próbáltam magamat és családomat is óvni, amióta bezárták az iskolákat szinte ki sem mozdultam itthonról, mert ha ezt a vírust elkapom, igen súlyos szövődményei lehetnek.
A diák, aki két nagyszülőjével él eddig próbált mindenkit óvni a környezetében, és azt írja, összeszorul a gyomra, ha arra gondol: öt napot tölt majd olyan emberek között, akikről pontosan tudja azt, hogy nagy részük egész nap a városban sétál, járnak át egymáshoz. Mi lesz ha elkapom a vírust és hazaviszem? - kérdezte.
Maruzsa Zoltán: teljesértékű vizsgákat szerveznek idén
A tegnapi bejelentés részleteiről beszélt a miniszter a mai sajtótájékoztatón.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.