PDSZ szerint is kockázatos az érettségik megtartása

A PDSZ álláspontja: május elején felelős tanár nem érettségiztet, felelős szülő pedig nem küldi a gyerekét érettségizni - írják közleményükben.

  • Eduline

A lehető legrosszabb döntést hozta a kormány: hiába kérték a szakmai szervezetek és szakszervezetek a széleskörű szakmai egyeztetést - írja a szakszervezet. Ezzel a döntéssel pedig a lehető legnagyobb kockázatnak teszi ki az érettségiben résztvevő felnőtteket és diákokat, családjaikat, továbbá veszélyeztetett korú vagy egészségi állapotú hozzátartozóikat.

Szerintük a most bejelentett intézkedés önmagában megkérdőjelezi az eddigi korlátozó rendelkezések hitelét, s az a fegyelem, amellyel a magyar társadalom alkalmazkodott a kialakult helyzethez, lazulni fog és az eddigi áldozatok értelmetlenné válnak.

Felszólítják a tanárokat, jelezzék az intézményvezetőjüknek, hogy jelen körülmények között nem kívánnak közreműködni az érettségiben, valamint a szülőket, hogy tiltakozzanak ők is a gyermeküket és családjukat veszélyeztető döntés ellen - áll a PDSZ közleményében.

Megszólalt a minisztérium: május 21-ig tartanak majd a vizsgák

A kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, május 4-i kezdés mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.