Maruzsa Zoltán: teljesértékű vizsgákat szerveznek idén

A tegnapi bejelentés részleteiről beszélt a miniszter a mai sajtótájékoztatón.

  • Eduline

Maruzsa Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkár a tegnapi bejelentéssel kapcsolatban elmondta: az idei érettségik teljesértékű vizsgának számítanak. Annak ellenére, hogy nincs szóbeli az idei nyelvi érettségiken sem, a vizsgaeredményeket teljes értéken számolják majd és komplex nyelvvizsgának számít abban az esetben, ha valaki az érettségi eredménye alapján kap nyelvvizsgát.  

Hozzátette, a biztonsági intézkedésekre is fontos figyelni. A meghatározott maximális 10 diák azt jelenti, ennél több nem, viszont kevesebb lehet egy teremben. Azonban ha ennél kevesebb diákszámot jelentettek volna be, az több felügyelőtanárt érintett volna, ezért határozták meg a diákszámot termenként maximálisan 10 főben. A másfélméteres távolságtartással kapcsolatban azt mondta az államtitkár: ahol erre lehetőség van, ennél nagyobb távolságra is ülhetnek a diákok egymástól. Azt is elmondta, az iskolák környékén rendőri felügyelet lesz, hogy elkerüljék a csoportosulásokat. Bár kérdésként érkezett, az államtitkár elmondta, nem lesz kötelező a maszkviselés.

Elmondta azt is, hogy 8 óra helyett 9 óra lesz a kezdés a május 4-én induló érettségiknél, hogy elkerüljék a diákok a munkába igyekvők tömegét. Új helyszíneket is bevonhatnak a vizsgáztatásra, ha szükséges, az ország bármelyik közoktatási intézményének bármelyik termében lehet érettségi.

A külföldi, illetve a határon túlról érkező magyar diákokkal kapcsolatban elmondta, akik itt vannak Magyarországon, azokra nem vonatkozik külön intézkedés, amennyiben vonatkoznak rájuk az idei szabályok, vizsgázhatnak. A határontúl tartózkodó, határátlépéssel érkező diákok esetében hamarosan felmérik a helyzetet, de esetükben biztosítani fogják a határátlépés lehetőségét. Illetve kiemelte az államtitkár, hogy nem kell karantént elrendelni náluk.

Ballagások azonban a tilalmi körbe tartoznak, így azok idén teljesen elmaradnak.

A beteg, illetve légúti panaszokkal küzdő diákoktól kérik, ne vegyenek részt a vizsgákon - mondta az államtitkár. A belépő diákokat azonban nem fogják tesztelni, ugyanis nem lenne azonnal eredménye a vizsgálatoknak - tette hozzá.

Maruzsa Zoltán a felvételi ponthatárokról is beszélt, kiemelte: az, hogy az érettségit máshogy tartják meg idén, nem jelenti, hogy a pontszámok változnának. A ponthatárok megállapítási rendje nem módosul, továbbra is az utolsó felvett diák pontszáma lesz a végleges szám az egyes képzéseknél. A felvételivel kapcsolatban azt tervezik, hogy az augusztusi pótfelvételiket megtartják így akik most esetleg kiesnek a felvételiből, akkor jelentkezhetnek, illetve az őszi - keresztféléves felvételik - lehetőségeit is tervezik kibővíteni.

Itt az idei érettségi menetrendje: dátumok egy helyen

Akkor pontosan hogyan és mikor lesznek az idei vizsgák? Megjelent a tegnapi rendelet a Magyar Közlönyben, mutatjuk a részleteket. A Magyar Közlönyben többek között a dátumokról is olvashattok már. Itt van a teljes vizsgaidőszak menete: Ezek szerint a vizsgák május 4-én 9-kor kezdődnek magyar nyelv és irodalommal és május 21-én délután olasszal érnek véget.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.