Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Index által megkérdezett szakemberek arra számítanak, hogy május elején nem fogják megtartani az érettségiket. Ha minden jól megy, akár egy hónapot is csúszhat a vizsga, de addig is több kérdést kell tisztázni.
Mivel most még csak a járvány kezdeti szakaszánál tartunk, bőven elképzelhető, hogy június 15-ig már nem is nyitnak ki újra az iskolák. Az iskolák bezárása leginkább azt a több mint 100 ezer érettségizőt sújtja, akiknek jelentős része egyetemre is szeretne menni. Nekik nagyon rosszkor jött az online tanulásra való nehézkes áttérés - írja az Index.
Az általuk megkérdezett oktatási szakemberek arra számítanak hogy az érettségiket május 4-én biztosan nem fogják megtartani. A vizsgákat el fogják halasztani.
Az idei érettségik szervezése még a koronavírus járvány nélkül is komoly szervezési kérdéseket vetett fel az oldal szerint, például a május eleji vizsgák ellen szól:
Ez a pontszámításba is beleszólhat
A központi érettségi vizsga lényege, hogy egyetlen standardizált teszttel mérje össze minden diák tudását, és nagy részben ez alapján sorolja be őket az egyetemi helyekre. Persze nem csak az érettségi számít, hanem a hozott eredmények, versenyek is. A 2020-as felvételi pontszámításról itt olvashattok el mindent.
Korábbi érettségi botrányok (1989, 2005) idején a diákok választhatták azt a lehetőséget, hogy a vizsga megismétlése helyett az év végi osztályzataikat fogadták el érettségi eredménynek. Csakhogy idén az is kérdés, hogy lesznek-e évvégi jegyek, illetve ha lesznek, azok mennyire reális teljesítményt mutatnak - emeli ki az Index.
Az Eduline is próbálta már hivatalos úton elérni az OH-t, hogy feltehessük az érettségivel kapcsolatos kérdéseinket, de a tegnapi cikkünk megjelenéséig még ennyi választ sem kaptunk, mint az olvasónk. Akinek azt írta a hivatal: „Az Oktatási Hivatal nem jogszabályalkotó szerv, nem hoz oktatáspolitikai döntéseket. Az Ön által felvetett kérdésre is az oktatásért (köznevelésért) felelős minisztérium (Emberi Erőforrások Minisztériuma - EMMI) fogja meghozni a döntéseket..."
Mi lesz az érettségivel? Itt az Oktatási Hivatal „válasza"
Sokakban felmerült már a kérdés, vajon hogyan fognak zajlani az érettségik a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Ugyanúgy lesznek megtartva az írásbelik, ahogy eddig? Esetleg későbbre halasztják őket? Íme az Oktatási Hivatal „válasza".
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.