Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyszer még van lehetőségetek változtatni a megjelölt egyetemek, főiskolák sorrendjén 2020-ban is. Hogyan? És mikor? Mutatunk minden részletet.
Április 19-től kezdődik a tavaszi felvételi időszak azoknak, akik 2020 szeptemberében felsőoktatásban szeretnék folytatni a tanulmányaikat.
Ez azt jelenti, hogy ekkor ellenőrzik a dokumentumokat és adatokat, amiket benyújtottatok, és feldolgozzák az ezek alapján járó pontjaitokat, többletpontjaitokat. De nektek is vannak feladataitok ebben az időszakban: a hibás adataitokat ilyenkor tudjátok módosítani, pótolnotok kell a hiányzó dokumentumokat, és ekkor tudjátok módosítani a felállított sorrendet is.
Fontos tudnotok, hogy a már korábban felállított sorrendet csak egy alkalommal van lehetőségetek módosítani. A változtatás akkor ajánlott, ha a jelentkezés óta megváltozott a döntésetek, melyik intézménybe szeretnétek járni inkább. Ha csak azért változtatnátok, mert például nem sikerült az alkalmassági vizsgátok a szakon, ezért hátrébb raknátok azt, nem érdemes sorrendet módosítanotok, oda amúgy sem nyerhettek felvételt – javasolja a felvi.hu.
Új intézményt már nem tudtok hozzáadni a jelentkezéshez, viszont, ha van olyan jelentkezés, amit vissza szeretnétek vonni, azt még megtehetitek. A visszavonás nem számít sorrendmódosításnak, erre ettől függetlenül is van lehetőségetek, de ha egyszer töröltétek a jelentkezést, vissza az már nem állítható.
Ez az időszak július 9-ig tart, eddig van időtök ezeket átgondolni, illetve minden más módosítást, feltöltést, javítást megtenni.
5+1 tipp érettségire készülőknek: így használhatjátok ki az otthoni tanuást
Ugyan most határozatlan ideig otthonról kell az érettségizőknek készülniük a nagy vizsgára, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne kihasználni a helyzetet. Most összeszedtünk nektek néhány tippet, amivel a legjobbat tudjátok kihozni az otthoni tanulásból.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.