Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
2020. február 17-ig lehet jelentkezni a május-júniusi érettségi vizsgákra. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók a jelentkezésről és a vizsgákról.
Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek. A tavaszi vizsgaidőszakban a középiskolák és a kormányhivatalok szerveznek érettségi vizsgákat. A jelentkezés benyújtásáról szóló legfontosabb információkat itt oldavshatjátok el.
2020-ban a tavaszi érettségi vizsgaidőszak május 4-től június 26-ig tart. Az írásbeli vizsgákat május 4–25. között rendezik. Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 4. és 11., a középszintű szóbelik június 15. és 26. között lesznek.
Érettségi jelentkezés: tavasszal már több tárgyból lehet előrehozott érettségit is tenni
Jövőre érettségiztek, de úgy érzitek, egyes tárgyakból már most fel tudnátok készülni az érettségire? Tavasszal nem csak idegen nyelvekből, akár a választott ötödik tárgyatokból - ha természettudományos tárgyról lenne szó - is megszerezhetitek a tanúsítványt, ezzel is könnyítve a saját érettségi (fő tárgyak) vizsgáinak közeledtét.
A jelentkezési lapot kizárólag valamely kormányhivatalhoz lehet benyújtani. Az Oktatási Hivatal nem fogad érettségi jelentkezéseket - hívja fel a figyelmet az OH tájékoztatója.
Kik adhatnak be ilyen jelentkezési lapot?
Azok, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal, és
- tanulói jogviszonyban már nem állnak középfokú intézménnyel, vagy
- olyan középiskolával állnak szakképpző évfolyamon tanulói jogviszonyban, amely nem szervez érettségi viszgát, vagy
- külföldön szerezték meg érettségi bizonyítványukat (és itthon nem állank tanulói jogviszonyban középiskolával).
Illetve azok, akik még nem rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal, és tanulói jogviszonyuk sincs már középiskolában, vagy külföldi rendszerű középiskolában végzősök.
A 2020 májusi érettségi jelentkezési lapját itt tölthetitek le. A jelentkezéshez pedig itt olvashatjátok el az Oktatási Hivatal útmutatóját.
Mikor lesz a 2020-as tavaszi szünet? Itt vannak a dátumok
Az időjárás napról napra egyre jobb, a diákok többsége pedig egyre többet gondol a tavaszi szünetre. Megnéztük, mennyit kell még várni a második félév első iskolamentes időszakáig. Itt a 2020-as tavaszi szünet pontos dátuma.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).