Keresztféléves felvételi: mi jön a ügyintézési időszak után?

Tegnap véget ért a 2020-as keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka. Most összeszedtük, milyen fontos teendők vagy határidők várnak a felvételizőkre.

  • Eduline

A keresztféléves felvételizők január 3-ig kaptak hiánypótlási felszólítást, a jelentkezéskor még rendelkezésre nem álló dokumentumok hiánypótlási határideje pedig a január 9-én, azaz tegnap járt le. Akik eddig nem pótolta a hiányzó dokumentumokat, azoknak a jelentkezési kérelmét a rendelkezésre álló adatok alapján bírálják el, de akár az eljárást is megszüntethetik.

Ponthatárok és besorolási döntés

Az, hogy a jelentkezőt felveszik-e az általa megjelölt jelentkezési helyre, a szakra meghatározott ponthatártól, illetve az általa elért felvételi összpontszámtól függ - írja a felvételi tájékoztató.

A felvételi eljárás során – a jelentkezők által elért felvételi összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint egyéb, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével – várhatóan 2020. január 23-án határozzák meg a felvételi ponthatárokat. Ennek keretében minden megállapítják, hogy melyik jelentkezési helyre nyertetek, illetve nem nyertetek besorolást.

Az Oktatási Hivatal minden jelentkező esetében ún. besorolási döntést hoz, az erről szóló határozat elérhetőségéről pedug e-mailben értesítenek majd benneteket legkésőbb 2020. január 25-ig.

A besorolást nyert jelentkezőnek az érintett felsőoktatási intézmény úgynevezett felvételi határozatot küld, és tájékoztatja a felvetteket az egyetemi beiratkozás helyéről, idejéről és az ezzel összefüggő teendőkről is.

Közzétették a keresztféléves felvételi jelentkezési adatait. Mutatjuk, hogyan melyik a tíz legnépszerűbb alapképzés a 2020-as keresztféléves felvételin.

Ezek a képzések tarolnak a 2020-as keresztféléves felvételin - friss toplista

Közzétették a keresztféléves felvételi jelentkezési adatait. Mutatjuk, hogyan melyik a tíz legnépszerűbb alapképzés a 2020-as keresztféléves felvételin.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.