Ezért sem mindegy, melyik egyetemet választjátok: eltérő tandíjak

A 2020-as felvételin is amellett, hogy sok diák kerül majd be államilag támogatott képzésre, nagy számban lesznek azok a hallgatók is, akik önköltséges képzésen tanulnak majd jövő szeptembertől. Mennyibe kerülnek a tandíjak a legnépszerűbb egyetemek képzésein?

  • Eduline

Idén közel nyolcvanezer sikeres felvételizőből 16 668 diák önköltséges képzésen kezdhette meg egyetemi tanulmányait. Megnéztük, hogy azok közül a szakok közül, ahová a legtöbben jelentkeztek a 2019-es felvételi során, mennyit kellett fizetniük azoknak, akik önköltséges képzési formában kezdtek el tanulni.

A tandíjak félévenként egészen eltérőek lehetnek egy-egy egyetem esetén. Míg turizmus-vendéglátás szakon a diákok elkezdhettek 195 ezer forintos önköltséggel tanulni a Debreceni Egyetemen, addig a Budapesti Corvinus Egyetemen ugyanezen a szakon 350 ezer forint volt a önköltség díja. Jól látszik ez a különbség a legnépszerűbb gazdálkodási és menedzsment szak esetén is: 190 ezer forint a tandíj a Szegedi Tudományegyetemen, míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen már ugyanez 300 ezer forint.

Megközelítőleg ennyivel kell tehát számolniuk a leendő egyetemistáknak, és családjaiknak, ha valamelyik legnépszerűbb képzést választják az alábbi egyetemek egyikén (az adatok a 2019-es felvételin voltak érvényesek)

SzakIntézmény/önköltségIntézmény/önköltségIntézmény/önköltség
gazdálkodási és menedzsmentDE - 195 000 FtBME - 300 000 FtSZTE - 190 000 Ft
kereskedelem és marketingELTE - 270 000 FtSZTE - 190 000 FtBCE - 350 000 Ft
mérnökinformatikusBME - 300 000 FtDE - 285 000 FtPTE - 230 000 Ft
ápolás és betegellátásSZTE - 300 000 FtPTE - 300 000 FtSE - 300 000 Ft
turizmus-vendéglátásDE - 195 000 FtBCE - 350 000 FtBGE - 280 000 Ft

Ezek a tandíjak 2020-ra vonatkozóan változhatnak, főként - az alapítványi fenntartásba került - Budapesti Corvinus Egyetemmel kapcsolatban várhatóak változások.

A 2020-as felsőoktatási felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Felvételi 2020: milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a szakválasztásnál?

Jövőre szeretnétek felvételizni egyetemre, főiskolára és a megfelelő képzést keresitek? Szempontok és információk, hogy könnyebb legyen a választás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.