Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hány többletpontot kaphatnak a 2019-es felvételin azok a jelentkezők, akik helyezést értek el valamelyik tárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, vagyis az OKTV-n? Itt találjátok a részleteket.
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) elért
1–10. helyezésért 100 többletpontot,
11–20. helyezésért 50 többletpontot,
21–30. helyezésért 25 többletpontot
kaphattok. A döntőbe jutott, de azon részt nem vevő jelentkezőt – a verseny szervezőjének igazolása alapján – a döntőben elvileg elérhető utolsó helyezést elérőnek kell tekinteni – hívja fel a figyelmet a felvételi tájékoztató.
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny elfogadható versenytantárgyai: angol nyelv – I.-II. kategória, belügyi rendészeti ismeretek, biológia – I.-II. kategória, fizika – I.-II. kategória, földrajz, francia nyelv – I.-II. kategória, horvát nyelv és irodalom, informatika – I.-II. kategória, kémia – I.-II. kategória, latin nyelv, magyar irodalom, magyar nyelv, matematika – I.-II.-III. kategória, német nemzetiségi nyelv és irodalom, német nyelv – I.-II. kategória, olasz nyelv – I.-II. kategória, orosz nyelv, román nyelv és irodalom, spanyol nyelv – I.-II. kategória, szerb nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, szlovén nemzetiségi nyelv, történelem.
Az OKTV-n nem érettségi pontot adó tárgyból elért 1-10. helyezésért 20 többletpontot kaphattok: szabad bölcsészet alapképzési szakon a mozgóképkultúra és médiaismeret és a filozófia versenytárgyból, kommunikáció és médiatudomány alapképzési szakon a mozgóképkultúra és médiaismeret versenytárgyból, minden nem érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyból a pedagógusképzés és a természettudomány képzési terület valamennyi alapképzési szakján.
A 2019-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.
Fontos határidő: meddig kell nyelvvizsgázni ahhoz, hogy pluszpontot érjen a bizonyítvány?
Aki biztosra akar menni, az áprilisi nyelvvizsgára jelentkezik - ezt a tanácsot érdemes megfogadniuk az egyetemre-főiskolákra jelentkezőknek, ha biztosan meg szeretnék kapni a nyelvvizsga-bizonyítványukért járó 28 vagy 40 többletpontot. Értékes pontokról van szó: sokszor ezen múlik, bekerül-e egy jelentkező a kiválasztott szakra.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.