Középiskolások, figyelem! Megvan, miből kell emelt szintű érettségit tenni a 2020-as felvételihez

Nyilvánosságra hozták a 2020-as felvételi érettségi követelményeit – itt találjátok a teljes dokumentumot.

  • Eduline

Az alábbi dokumentumban lévő táblázatokban megtaláljátok, hogy a felsőoktatási intézmények és a Magyar Rektori Konferencia javaslata alapján melyik tantárgyból kell emelt szintű érettségit tenni.

A 2020-as felvételin ugyanis csak az kerülhet be egyetemre vagy főiskolára, aki legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit és nyelvvizsgát szerez.

Ám nem mindegy, hogy melyik tárgyból érettségiztek emelt szinten, ebből a dokumentumból kereshetitek ki a kiválasztott szakot:

null

null

Mit kell teljesítenie annak, aki 2020-ban felvételizik majd egyetemre?

Milyen felvételi követelményekkel számolni 2020-tól? Olvasói kérdésekre válaszolunk.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.