Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Negyven többletpontot kaphatnak a hátrányos helyzetű jelentkezők a 2019-es felsőoktatási felvételin.
A hátrányos helyzetért minden alap- és osztatlan szakon, felsőoktatási szakképzésen jár pluszpont – csak azok a képzéseken nem kaptok ezen a jogcímen többletpontokat, ahol a gyakorlati vizsga eredménye alapján kalkulálnak a pontszámmal.
Fontos, hogy a hátrányos helyzetet hivatalos irattal kell bizonyítani. „A települési önkormányzat jegyzője a kérelmező hátrányos helyzetének fennállását állapítja meg, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, és
vagy alacsony a szülők iskolai végzettsége,
vagy alacsony a szülők foglalkoztatottsága,vagy elégtelen lakókörnyezet, illetve lakáskörülmények között él”
- olvasható a felvételi tájékoztatóban.
„A települési önkormányzat jegyzője a halmozottan hátrányos helyzet fennállását állapítja meg, ha a jelentkező nevelésbe vett vagy azt követően utógondozói ellátásban részesül és tanulói vagy hallgatói jogviszonyban áll, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, és a következő három körülmény közül legalább kettő fennáll:
alacsony a szülők iskolai végzettsége,
alacsony a szülők foglalkoztatottsága,elégtelen lakókörnyezet”
- térnek ki a halmozottan hátrányos helyzetre.
Pluszpontokat csak azok a felvételizők kaphatnak, akik a jelentkezés időpontjában még nem töltötték be a huszonötödik életévüket. A hátrányos helyzetnek a felvételi tájékoztató megjelenése és a 2019. július 10. közötti időintervallumban kell fennállnia.
A 2019-es felsőoktatási felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.
Ilyenek a 2019-es felvételi pontszámítási szabályai: így kalkulálhattok a pontokkal
Maximum 500 pont - ennyit szerezhetnek a 2019-es felsőoktatási felvételin az alap- vagy osztatlan szakra jelentkezők tanulmányi és érettségi eredményeikkel, nyelvvizsgákkal, sport- és tanulmányi versenyeken elért helyezéseikkel, emelt szintű érettségivel, OKJ-s szakképesítéssel.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.